Írja meg panaszát,
küldje el akár képben, rövid videóban, s mi nyilvánosságra hozzuk.

E-mail címünk:

Ferihegyi út - Kaszáló utca kereszteződésében útterelőtábla

 

Kedves Autóstársaim!

2010. június 3-án este 22 óra felé Bp. XVII. ker-ben közlekedtem autómmal a Ferihegyi úton Ferihegy irányába.

A Ferihegyi út - Kaszáló utca kereszteződésében egy útterelőtábla volt elhelyezve. Az útelterelésre semmilyen előjelző táblával nem figyelmeztettek. A piros-fehér tábla fehér sávjai nem fényvisszaverőek voltak, hanem matt fehérek. A táblát tartó oszlopok tetején elhelyezett sárga jelzőfények nem világítottak, továbbá a tábla nem keresztbe volt kirakva, hanem hossz irányba a sáv közepén, szinte párhuzamosan az úttal. Egy ilyen szabálytalanul kihelyezett jelzőtáblát még jó látási viszonyok közt is nehezen vesz észre az ember, pláne nem késő este, szakadó esőben.

Valószínűleg az előttem haladó autó is az utolsó pillanatban vette észre a táblát, mert hirtelen elrántotta a kormányt. Nekem erre sajnos már nem volt időm, így sikeresen elkaszáltam a hozzám közelebb eső oszlopot. Az autón kb 150-200.000 Ft-os kár keletkezett. A kiérkező rendőrök szerint a hibás én voltam, mert közúti balesetet csak ember okozhat, tábla nem. Márpedig elég valószínű, hogy azt a táblát is emberek rakták ki, mégpedig szabálytalanul.

Miközben a rendőrökre vártam, több autó is megállt mellettem, és mondták, hogy azt a táblát ők is majdnem kidöntötték, mikor korábban arra jártak. Sajnos a telefonszámukat akkor nem jutott eszembe elkérni. Így ezúton szeretném kérni, hogy aki mostanában járt arra, és látta a szabálytalan jelzőtáblát, az vegye fel velem a kapcsolatot a 20/521-3841-es számon, vagy a micsik.zoltan@gmail.com e-mail címen.

Előre is köszönöm a segítséget!

Micsik Zoltán

2010. 06. 27.

 

A témához hozzászólni a fórumban lehet >>

<<< vissza

Autósfórum.hu e-mail

.:: LOPOTT JÁRMŰVEK ::.

Ellopták 2010.04.08-án reggelre a Toyota Yaris D4D 1.4 ezüst színű autómat (Rendszám: JYA-155) XIV. Utász utcából. Kérem ha látja valaki, jelentkezzen:


9 éves piros 5 ajtós Suzuki Swift (HJM 961) jó állapotban, első fényezett lökhárítói sarkáról kanyarodásnál lekopott a festék. 2009. december 7-én éjjel lopták el a Bp. XI. kerület Fehérvári út 88/B alatti kápolna elől.
Mobil: 06 30 4252074
E-mail:


2009.10.16-17 ellopták az unokanővérem autóját a XIII. kerület Gidófalvy lakótelepről: Toyota Yaris metál zöld (világos) JUC-022 rendszámú. aki látja valahol hívjon engem 06203645780 vagy hívja a rendőrséget! Köszönjük a segítséget!!!!!


Eltűnt Suzuki SX4 4WD

Eltűnt Suzuki SX4 4WD

Tulajdonosa keresi


Elloptak egy Caterpillar munkagépet

Ellopott Caterpillar földmunkagép

Tulajdonosa keresi, jutalom a nyomravezetőnek

.:: NAPI FUN ::.

Sok vagy kevés a parkolóhely?

Sok vagy kevés a parkolóhely?
Sok vagy kevés a parkolóhely?

beküldő: Jocó

Ha elmúlik Karácsony...


Keménykedés Budapest útjain

beküldő: Budapesti Autós

Parkolunk


Tesco parkoló

beküldő: Sanyi

Autóvadászat


Bemérés


Autóvadász polgárőr

Az autóvadászat, lopott körözött autók keresése polgárőr egyesületek és a rendőrség közreműködése révén.
A legutóbbi nagyobb akció 2008. május 11-12-én Budapest kerületeiben,
Generali kupa.

beküldő: Vadász

Mozgássérült parkolóból kiszorult vagy átnevezett puccos autók
Auchan Soroksár
2008.05.09. 19.15
(a rendszámot letakartuk)
Hátsó felirat: Szolgálunk és védünk

beküldő: Vásárló

Szabad a rendőrnek a leállósávban megkülönböztető jelzés nélkül állni?
2008.05.07.

fórum >>

beküldő: pilot

M1 21 km Sasfészek pihenő, kamionparkoló MOL kút
ukrán-román kereskedelmet láthatunk.
A termékek; órák, edények, kamera és egyéb csecse-becsék.
Dobozból, aktatáskából és bűvész-bőröndből.
A fotós nem mert közelebb merészkedni az üzleti tárgyaláshoz.

beküldő: futár

eXTReMe Tracker